logo

.


Égi üzenetek

Égi üzenetek

 

 

Mindannyian védő angyalokkal élünk ő már születésünk ellőt mellettünk állt segített, amikor olyan forduló ponthoz ér az életed, meg szolit jelez, hogy segítségre lenne, szükséged sokan ezt a hangot belső hangnak hívják, van, aki képes meg hallani, de van, aki nem.

Van aki „csak”érzi, valami más van neki meg írva, mint amit tesz, dolgozik, stb. vagy azt érzi valamit másképp kéne tennie és tanácstalan ez a segítség, amit itt adhatok nem más, mint velük kapcsolatba lépve közvetítem azt, amit tudnod kell, ami az életcélod vagy sorsod fontos cél állomásaid jelenlegi élet szakaszodban.

Kérhetsz születési analízist is milyen életcéllal jöttél ere a világra.

 

És van egy olyan angyal is velünk, aki Számon-kérőnek hívnak:

Az  ö dolga minden olyan jót és rosszat feljegyezni, amit elkövetünk ami KARMIKUS hatással kell lennie a következő életünkbe, ha most nem javítasz rajta, illetve számon tartja az előző életekből hozót, karmákat figyelemmel kíséri annak levezeklését és annak folyamatát, hogy halálunk után számot tudjon adni.

A védő angyaloddal együtt Isten elöt ahol így 3 álltok, és ahogy a biblia is írja, ahol 3 tanúskodnak azt az égi Atyánk elfogadja.

Én kapcsolatba tudok lépni a számon-kéröddel,igy segitenni tudlak karmikus életed minél teljeseb meg tételében is.

 

 

 

FalusiVakáció csoport

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.